Történelmünk

Dr. Vándor László
Újudvar története a honfoglalástól 1700-ig

Újudvar (a középkori latin nyelvű oklevelekben Nova Curia) falu neve egyben dokumentum a falu keletkezési következményeinek. Annyit jelent, hogy ezen a helyen valaki "Új udvart", azaz udvarházat, kúriát alapított. Ez a személy pedig nem lehetett más, csak valamelyik Árpád-házi királyunk a 11.-12. században.

Ebben a korban a nagyobb királyi uradalmak közepén álló királyi kúriák mintegy birtokközéppontként működtek. A kor szállítási nehézségei közepette a birtok terményeit nem a királyi udvarba szállították, hanem a királyi udvar az országban mozogva ezekben az udvarházakban egy idõre megtelepedve felélte az ide beszolgáltatott terményeket.

Újudvar falut Eufrozina királynõ, II. Géza felesége adományozta el a fehérvári (Székesfehérvár) Szent István monostoregyháznak, melyet birtokaival együtt a johannita lovagrend jeruzsálemi rendházának jutatott. Az esemény valamikor 1193 elõtt történt, 1193-ban azután III. Béla királyunk ezt az anyja által tett adományt megerõsíti, és oklevélben leírja ezen a birtokok határát is. Ez az évszám Újudvar elsõ írásos említése.

Ezt megelõzõen 1138-ból van adatunk a mai Újudvarhoz tartozó Bagotáról. Márton ispán felesége, Magdolna asszony adományozott öt szõlõbirtokot alapítása idején a csatári kolostornak.

II. Endre királyunk 1226 elõtt Hahótnak adta, sõt még ebben az évben megvette Tuchától és testvéreitõl itteni földjüket, mely eredetileg várföld volt. 1241-ben a türjei prépostság birtokába került. 1266-ban a helység határában birtokot kapott az örvényesi kolostor.

Nem sokkal ezután a johannita lovagok rendházat alapítottak Újudvaron. A rendház létezésérõl elõször egy 1236-ból származó oklevelekbõl értesülünk. A johannita rendház a környék fontos középpontjává vált. Mint hiteles hely, a felek kérésére vagy hatósági utasításra hiteles, pecsétjével ellátott, közhitelű oklevelet bocsátott ki, gyakorlatilag a közjegyzõi funkciót látta el. Az Újudvari konvent elsõ ilyen jellegű tevékenységét igazoló oklevél 1226-ból származik. Az újudvari johanniták elsõsorban a környék nemeseinek adták ki okleveleiket.

Az újudvari konvent működésérõl az alábbiakat tudjuk:
Palin nevű birtokot 1325-ben Kanizsai Lõrinc szerzi meg. 1333. május 1-tól van egy bizonyságlevél, melyet Kisfalud nevű birtok felosztásáról állítottak ki. Egy újabb bizonyságlevél 1335-bõl Baczónak birtokon történt osztásról szól. 1350. március 10-én Kanizsai János Mindszenti Miklósnak egy jobbágyát urához visszaereszti. 1352 márciusában az Újudvari konvent elõtt András fia, Péter, Szent György nevű birtokán, Mórichely felõl három telket eladott Kanizsai Jánosnak.

A rendház tevékenység jó hatással volt a falu fejlõdésére, amely így berendezkedett az idelátogatók kiszolgálására. Hamarosan vásáros hely lett, vásáráról 1329-ből van adatunk. A kolostor mellett jeles plébániaegyháza is volt itt Szent Péter tiszteletére emelve.

Ha a falu domborzati térképét nézzük, jól szembetűnik a jelzett hely stratégiai jelentõsége, hiszen errõl a pontról, az egész falu belátható.

1325. október 7-én fontos esemény helyszíne volt Újudvar. Drugeth Fülöp nádor vagy helyettese nádori közgyűlést tartott. Ez nem volt rendkívüli esemény, hiszen akkor az országos igazságszolgáltatás súlypontja a nádor vidéki bíráskodására esett (ez 1486-ig volt így, amikor a nádori közgyűléseket végleg beszüntették.)

A hiteles helyi tevékenység egészen 1351-ig folyt, amikor Nagy Lajos király szabályozó rendelete a kisebb kolostorok ilyen irányú tevékenységét betiltotta.

A késõbbiekben talán ezen okok miatt a johannitáknak ez a birtok már nem volt olyan fontos, ezért 1382-ben elzálogosították a környék leghatalmasabb földbirtokos családjának, a szomszédos Kanizsaiaknak. A birtokot azután el is adták nekik. A Kanizsaiaknak elsõsorban jelentõs szõlõbirtokai miatt részesítették külön figyelemben a falut. Talán õk építették azt a Szent János kápolnát, melyre 1400-ban IX. Bonifác pápától búcsúengedélyt kértek. Az engedély 7 éves és 280 napos, továbbá 100 napos búcsúra szól.

1519-bõl Kanizsai László birtokos urbáriuma maradt ránk, mely szerint cenzust, Szent Mihály és Szent György napra 25-25 dénárt fizetnek. Említés esik még Kanysa folyón lévõ malomról, valamint természetbeni szolgáltatások között gesztenyérõl, búzáról és borról.

A török elleni harcok idején az elsõ fontos esemény 1538-ban I. Ferdinánd dekrétumának 14. cikkelye szerint az, hogy az ország belsõ részének lakossága Újudvarra tartozik szállítani az élelmiszereket, és ott lerakni.
Ebben az idõben tehát élelmiszerraktár létesült itt.

1563-ból, a nagykanizsai vár nagyvámjegyzékébõl 189 név maradt ránk: az ekkori szõlõbirtokosok nevei, emellett a szõlõ mennyiségének adata is.

1564-bõl és 1568-ból maradt ránk úrbéri összeírás, mely a falu gazdasági erejébõl tájékoztat bennünket. Ebbõl következtethetünk arra, hogy a török elleni harcok idején a végvárak körüli települések értéke megnõtt. Különösen a falu körüli szõlõk jelentõsége nagy, hiszen 11 szõlõbirtok van, mely palini, kanizsai, almaszeghi, sormási, szepetneki, szentgyörgyi, bánfalvai, eszteregnyei, csákányi, újnépi lakosok művelnek az újudvariakon kívül. A nyolcszáz kapás jelentõs szám volt a kor népszerűségéhez mérten. 1597-ben készült birtokösszeírásból tudjuk, hogy a falu már török megszállás alatt van, és adót fizet, de teljesíti a kanizsai váruralomnak a szolgáltatásokat (kétfelé adózik, ami jellegzetesnek tekinthetõ a hódoltság határán lévõ településeknél). A közállapotokra utal az, hogy jó bora ellenére a kocsmáltatásra nincs lehetõsége a garázda katonák miatt, akik a borért nem fizettek.

Kanizsa eleste után az 1613-ból ránk maradt jegyzék már csak hat házat említ.

1666-ból való összeírás szerint tíz ház van a faluban.

1684-ben a török mozgolódásáról tájékoztatják Szarka Lajos, kapornaki kapitányt az újudvariak, gelseiek és a rajkiak.

1685. július 22-én Radonay Farkas levele Batthyány Ádámnak:
"Némely falubeli kemény törökös polgárokat megbüntettem, hogy hírt nem akarnak hozni. Legkiváltképpen az újudvariakat. Mert ha azok hírt adtak volna, a kapornaki marhákat el nem hajtották volna."

1687. április 12. Nagy Ferenc, zalaegerszegi kapitány levele Batthyány Ádámnak:
"A zalavári kapitány megparancsolta a kanizsa környéki faluknak, hogy falujukat pusztán hagyják, mert neki õfelségétõl parancsa van, hogy ezeket elpusztítsa."

Újudvarra és Gelsére 100 hajdút küldött, elraboltatta minden házi eszközüket, 10 ökrüket, 4 lovukat (ekkor kb. 10 lakott ház volt Újudvaron).
E két dokumentumot szó szerint közöljük, mert mindennél többet mondanak a hódoltság idõszakáról, arról is, hogy miért lett némely újudvari "kemény törökös polgár".

Kanizsa felszabadítása elõtti idõbõl maradt úrbéri összeírás szerint a falunak 25 hold szántója, 10 rétje, negyed mérföld hosszú erdeje, és 12 hold puszta szõlõje volt. Az elhagyott puszta földeken legeltetésre volt lehetõség. Két malma közül az egyik a szultánt a másik a falut szolgálta. Az egyik malom gátja a mai szárító üzem mellett, a Morgányi-patak két oldalán most is látható.

A falunak három földesura is volt: Tár József és Ratkay Menyhárt keresztény és a kanizsai Janchar Aga. Megtudtuk még, hogy a falu határában mészkõbánya van. (Valójában homokkõ. Helye a ma "Kivágásnak" ismert terület, mely a TV-toronyhoz vezetõ út mentén, a kerülõi rész felett van. Az idõsebbek még tudják, hogy itt a század elején "vágtak" követ az építkezésekhez. A név eredetileg "Küvágó hely" lehetett.)

A kanizsai Plaquada által felégetve elpusztított község.

1690-ben a házakat kezdik felépíteni, a földeket művelni.

A falu a török idõket túlélte, csak rövid idõre néptelenedett el, mikor 1688-90 között a Kanizsát blokád alá helyezõ sereg a környék lakóit elűzte, hogy az esetleg kitörõ török sereg nehogy élelmiszerhez juthasson.

Az 1693-as birtokbecslés valószínűleg a tulajdon rendezés miatt készült. E szerint a község volt Nádasdy birtok, de 1693-ra a kincstár tulajdona. A lakott házak száma 10, melyhez 60 hold szántó és rét tartozik.

A falu a pusztulás utáni újépítéskor egy kicsit keletebbre került.

A faluban a hagyomány két középkori emléket tart nyilván. A Gurda nevű helyen vélik a johannita kolostort és az úgynevezett Töröktemetési dűlõt. Dr. Vándor László. 1975-76-ban végzett ásatásai során a Gurda nevű helyen az erdõben néhány 12.-13. századi faltöredéket talált, amely nem volt alkalmas az épület jellegének meghatározására.
A török temetési dűlõben feltárt egy nagy méretű 12. századi kváderkövekbõl épített templomot. Bizonytalan a Gurda nevű rész feltárása nélkül a két hely biztos azonosítása.

Annyit azonban tudunk, hogy a töröktemetési dűlõben lévõ templom helyérõl származik egy nagyon szép 12. századi kapudísz, amely ma a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán látható. Motívumai alapján a johannitákhoz köthetõ. E körül a templom körül középkori házak motívumai találhatók. /Ez két hellyel kiegészíthetõ: az egyik a már említett kõbánya, a Morgányi-patak keverõ üzem melletti gátja, mely ma a TSZ által odahordott szeméttol sajnos alig látható./

 

Benkes János
Újudvar története a kiegyezéstől napjainkig

Az 1867. évi kiegyezés, melynek létrehozását megyénk nagy fiának Deák Ferencnek köszönhetjük, elõre lendítette a sokoldalú fejlõdést az egész országban, így Zalában és Újudvar községében is. Egy év múlva 1868-ban született meg a kötelezõ elemi népoktatásról szóló törvény. Itt a kötelezõ szón van a hangsúly, mert önkéntes jelleggel ezt megelõzõen is volt már írás, olvasás, számolás, tanítás a községben. Levéltári írott adatok szerint 100-160 személy kapcsolódott be ebbe mozgalomba, fõleg a téli idõszakokban, amikor kevesebb volt a mezőgazdasági munka.

A Kanizsát Szombathellyel összekötő vasútvonal lefektetése is a kiegyezést követő évek valamelyikén lehetett, és a nagyobb arányú, gyorsabb személy- és áruforgalomban volt jelentősége. A nem kötelezõ iskolai oktatás községünk áldozatkész emberének, Berkenyés Istvánnak a magánépületében folyt. Zömmel az ő, nem kis anyagi hozzájárulásából és példájára más helyi személyek adományiból építették újjá, és bõvítették a falu középpontjában már akkor álló, római katolikus templomot is.

Méhes Józsefnek és családjának a Gurda alján kisebb téglagyára volt, amelynek üzemvezetõi munkáit Czelotti Menyhért, olasz egyén vezette, aki itt tanulta meg a magyar nyelvet. Az itt elõállított építõanyagokat helybeli és környékbeli vásárlóiknak adták el.

Az 1800-as évek végén - feltehetõleg 1880 és 1890 között - a falu vezetõsége felépítette azt a ma is önálló pedagóguslakást, amely a mostani Fõ és Petõfi út sarkán fekszik. Ez a falu legöregebb háza. Ennek az épületnek a Fõ út felé esõ végén egy nagy méretű tanterem, kelet felé esõ részén pedig egy tanítói lakás volt. Kizárólag az iskolai oktatás-nevelés céljára épült. Ezt a feladatát 1925-ig töltötte be. Ekkor az épület tantermi oldalát lebontották, és teljes felújítással második számú tanítólakássá alakították át. Ugyanerre a telekre 1925-ben kettõ nagy méretű tanterembõl és egy irodából álló új iskolát építettek. 1945 után a községi elemi iskolát államosították, 8 osztályos általános iskolává szervezték át. Ettõl kezdve délelõtt a felsõ tagozat, délután pedig az alsó tagozat járt iskolába.

1958-ban megtörtént az iskola nevelõi szoba kibõvítése, valamint a délutáni váltásra érkezõ alsó tagozatosok részére egy új elõszoba építése, hogy a tanulók ne a szabadban, hanem fedett helyen várakozhassanak a délutáni oktatásra. 1960-ban a temetõ mellett új, kettõ tantermes, modern iskola épült, melynek, valamint a Fõ úti iskolának folyóvízzel való ellátását az iskola vezetése, az olaj- és gáztölõ állomás, a falu lakosságával közösen, dicséretes társadalmi munkával oldotta meg. 1977-ben a falu vezetõi a temetõ melletti alsó tagozatos iskolát egy nagy méretű konyha hozzáépítésével napközi otthonos óvodává alakították át. Ezzel jót tettek az óvodás korú gyermekeknek és szüleiknek, de kárt okoztak a 6-10 éveseknek és szüleiknek, mert elvették tõlük a számukra épült korszerű, új iskolaépületet. Egy hozzá nem értõ, önkényesen cselekvõ faluvezetõ a Fő úti iskolaépület homlokzatának egyik ablakát befalaztatta, ezzel a baklövéssel lecsökkentve a tanterembe ingyen bejutó természetes fényt, amelynek hiányát drága, mesterséges fényforrással kellett pótolni. Ezzel elrontotta a szép homlokzat eredeti építési stílusát is. 
Az óvoda létesítése fokozta az iskolánál már elõzõleg is létezõ tanteremhiányt. Bár a megyei és járási tanügyi szervek tantermenként 100.000 forint állami segítséget kínáltak fel új tantermek létesítésére, az újudvari tanács végrehajtó bizottsága - számolva azzal, hogy ezeket a 100.000 forintokat a községi költségvetésbõl bizonyos összeggel meg kell toldania - a felkínált lehetõséget nem fogadta el. Úgy odázta el a reá háruló feladatot, hogy hozzájárult az iskola felsõ tagozatának a palini iskolához való körzetesítéséhez. A tanács VB vezetõi irtóztak attól, hogy iskolafejlesztésre nagyobb összeget eszközöljenek ki az államtól. Ezért vetemedtek önkényesen, törvénysértõ módon, írásbeli határozat nélkül arra, hogy mindkét pedagógus lakás egy-egy szobáját tanterem céljára elvegyék. Ezért a veszteségért a pedagógusok semmiféle kárpótlást nem kaptak.

Községünkben több éven át esti általános iskolai oktatás is folyt., hogy a jelentkezõk megszerezhessék a nyolc általános végzettséget. Az iskolán kívüli népművelés helyszíne az 1957-ben létesített Kultúrotthon volt, amelyben könyvtár, mozi és ifjúsági klub működött. 1957-ig minden öntevékeny kulturális rendezvény, amely nagyobb férõhelyet igényelt, az iskola tantermeiben és udvarában zajlott le. A Kultúrház szerény külsejű eredeti épületében, amely 1957-ben épült, sok falusi és városi műkedvelõ csoport mutatta be rendezvényit. Idõközönként hivatásos színtársulat is gyönyörködtette elõadásával a falu közösségét. Ki kell emelnünk itt a Déryné Színházat, amely másfél évtizeden át rendszeresen szerepelt a mi színpadunkon. Ez a nívós elõadássorozat a 70-es években azért szakadt meg, mert a színház fellépése anyagilag mindkét fél számára veszteségessé vált: a jegybevételek nem fedezték a felmerülõ kiadásokat.
Művelõdési otthonunk 35 éves épülete az elhasználódás okozta állagromlás, a kulturális céloknak már kevésbé megfelelõ tervezés miatt 1992-ben felújításra, bõvítésre, korszerűsítésre szorult. Ezt a feladatot a rendszerváltás után alakult elsõ önkormányzat vállalta magára, és a lakossági társadalmi munka széleskörű megszervezésével rövid idõ alatt, kiváló minõségben, közmegelégedésre teljesítette.

Újudvar alapításától kezdve mindvégig jobbágyfalu volt. Lakosságának nagy többsége mezõgazdasággal foglalkozott. Termõföldjének nagyobb része 1945-ig kevés nagybirtokos kezében volt. A 19. század végén és a 20. század elején nagymértékben megszaporodott a törpebirtokosok és a földnélküli agrárproletárok száma. Ennek a néprétegnek sanyarú sorsát, munkanélküliségét így nevezte a proletár költõ, József Attila:

"Ültetne krumplit harmadába
S nincs szabad föld egy kapa sem-"

Másik versében így ír:
"Kitántorgott Amerikába
Másfél millió emberünk."

Községünkbõl a nagy munkanélküliség okozta nyomor miatt viszonylag sok helyi lakos kényszerült kivándorlásra. Ezek közül késõbb 1910-ben 17 amerikai magyar azzal fejezte ki szülõfalujához való kötõdését, hogy közösen egy művészi kivitelű emlékművet állítottak fel a község központjában, ez az ugynevezett 'Amerikás kereszt' a Fő út, Petőfi utca kereszteződésben.

Újudvar határának nagy része földesurak tulajdona volt. Morgánypusztát és környékét Gózon István, halála után pedig örököse, Szily László birtokolta.

Kámáncspuszta és környéke valamint a Dallos - hegy újnépi Elek, Ernõ és Géza uradalmának része volt. A Kámáncspusztai majorban a gazdasági épületek és cselédházak mellett korszerű mezőgazdasági szeszgyár működött. A Dallos hegyen nagy szõlõbirtok volt a nagyüzemi szõlõ- és bortermeléshez szükséges épületekkel és felszerelésekkel együtt. 1945 után az államosított nagybirtok épületeit - a kastélyok kivételével - lebontották.

1945-ben államosították a nagybirtokokat, 1946-ban pedig kiosztották a földnélküliek és a törpebirtokos igénylõk között. Az új birtokosok néhány évig egyénileg művelhették földjeiket, 1950-ben azonban - akaratuk ellenére - termelõszövetkezetekbe kényszeríttették õket, sõt velük együtt a kis és középbirtokos parasztokat is. Sok igazságtalanságot, embertelenséget és méltánytalanságot kellett elszenvedniük azoknak, akiket a rendszer kuláknak minõsített.

Az 1956-os forradalom után a TSZ felbomlott, de 1959-ben újra megalakult. A tagokat kezdetben egyénileg teljesített "munkaegység" alapján fizették. A termelés veszteséges volt. Az itt elérhetõ keresetbõl megélni, családot fenntartani nem lehetett. Aki tehette, a városba menekült, és az iparban, kereskedelemben, közlekedésben, bányászatban, stb. kereste a biztosabb megélhetést. Háztáji földjeit viszont mindenki nagy gondossággal művelte meg, termõerejét trágyázással, vegyszerezéssel fokozta. Fóliasátrakat létesítettek, hogy korábban és magasabb áron értékesíthessék az ott termesztett zöldségféléket és egyéb terményeket. Munkájukat mezõgazdasági kis gépek használatával tették gyorsabbá, könnyebbé, jövedelmezõbbé. Sokan baromfik, sertések, vágómarhák, nevelésével, hízlalásával és eladásával foglalkozva biztosították maguknak a jobb megélhetést.

Újudvar lakosságának nagy többsége egy évszázaddal ezelõtt szinte kizárólag mezõgazdaságból élt. Azóta a helyzet úgy változott meg, hogy jelenleg a jövedelemszerzés fõ területe nem a mezõgazdaság, hanem a bányászat, ipar, kereskedelem, a különféle szellemi és egyéb munkák.

Az 1930-as években megalakult Magyar-Amerikai Olajkutató Részvénytársaság elsõ eredménye a bázakerettyei olaj- és gáz felszínre hozása, csõvezetékeken az újudvari olaj- és gáztöltõ vasútállomásra juttatása, nagy tartályokban való tárolása, folyamatos továbbszállítása, a propán-bután gáz palackozása és gépjárműveken a fogyasztókhoz való eljuttatása. A falu vezetékes gázzal történõ ellátásának éve: 1982. A töltõállomáson lévõ épületek és berendezések 1938-ban létesültek. A falu villamosításának idõpontja: 1955.

1972-ben 100 milliós költséggel új gázpalackozó épült, amely korszerű berendezéseivel, nagy termelõi kapacitásával a Dél - Dunántúl propán-bután gáz szükségletét képes kielégíteni.

Az ipari létesítmények közt régi feljegyzések szerint a Morgányi - patak vízével működõ malomról, kettõ olajütõrõl, egy kovácsműhelyrõl, kettõ takácsról, kettõ fazekasról, kettõ fafaragó népművészrõl tudunk, ezek az iparágak azonban megszűntek. Jelenleg önálló kisiparosként motortekercselõ, asztalos, víz- és gázszerelõ és fodrász tevékenykedik a faluban. A kereskedelmet jelenleg három vegyesbolt, egy terményfelvásárló, kettõ szemestakarmányt és õrölt állati tápszert árusító kereskedõ, kettõ presszó és egy italbolt képviseli.

A közlekedést a lakosság autóbusszal, vasúttal, kerékpárral, gépkocsival bonyolítja le. A községen belüli anyag-, termény- és áruszállításokat motorizált háztáji szekerekkel oldják meg.

Az 1970-es évek elején a Tukora-tetőn építették meg a 206 méter magas TV-tornyot, ami a Pécsi-torony után a második legmagasabb feszítőkábel nélküli építmény Magyarországon.

Az 1980-as években drótkötélfelvonós sípálya is működött a falu határában, melynek területén napjainkban a technikai sportok kedvelői számára Motocross és Enduro Park működik, mely a színvonalas kialakításának köszönhetően Európa több országából tudja fogadni a sportág profi versenyzőit és egy külön pályán az amatőröket is.

Egészséges vízzel való ellátásunk 1992-ben oldódott meg. Nagy gondunk viszont a környezetvédelem. A csatornahálózat kiépítése és a szennyvíztisztító létesítése is megtörtént.

A 80-as években Ifjúság utca elnevezéssel teljesen közművesített lakóterület épült ki az Ország úttal párhuzamosan. 2002 - 2006. között a falu déli részén gyönyörű környezetben lakóparkot alakított ki az önkormányzat, melyet a Kanizsai és az Alsómező utca alkot.